Világ (41 Oldal)

Axios: Trump magára hagyhatja Európát és Ukrajnát, ha továbbra is hátráltatják a békefolyamatokat
Trump fontolóra vette, hogy felfüggeszti részvételét az ukrajnai békefolyamatban, mivel a Fehér Ház szerint Európa hátráltatja a békét, Ukrajna pedig nem hajlandó további engedményeket tenni – írja az Axios című amerikai lap.
10:32 Augusztus 31, 2025
Politika 719 1 хвилина

Szlovákia újra kiad turisztikai vízumokat orosz állampolgároknak
A szlovák konzulátus ismét fogadja az orosz állampolgárok turisztikai vízumkérelmeit – derül ki a Szlovákia vízumközpontja, a BLS International oroszországi honlapján közzétett közleményből.
21:03 Augusztus 30, 2025
Politika 769 1 хвилина

Ukrajna további légvédelmi eszközöket kap Franciaországtól és Németországtól
Franciaország és Németország tervezi, hogy Ukrajnának további légvédelmi rendszereket biztosít, valamint fokozza a biztonsági együttműködést.
19:48 Augusztus 30, 2025
Politika 976 1 хвилина

Trump magánkatonai cégek ukrajnai bevetését fontolgatja
Donald Trump környezetében felmerült annak a lehetősége, hogy amerikai magánkatonai cégeket vezényeljenek Ukrajnába – számolt be a The Telegraph. A tervek szerint a katonai vállalkozók erődítmények építésében és amerikai érdekek védelmében vennéne...
19:09 Augusztus 30, 2025
Politika 1100 1 хвилина

Belgium 100 millió eurót különített el amerikai fegyverek beszerzésére Ukrajna számára
Belgium 100 millió eurót különített el amerikai fegyverek Ukrajna számára történő beszerzésére a PURL-mechanizmuson keresztül.
17:47 Augusztus 30, 2025
Politika 850 1 хвилина

„Képzeletbeli orosz és kínai fenyegetésekről” beszélt Putyin
Az Oroszország és Kína közötti politikai és gazdasági kapcsolatokról, valamint nemzetközi kérdésekről is nyilatkozott a kínai Hszinhua hírügynökségnek Vlagyimir Putyin orosz államfő, aki vasárnap utazik Pekingbe, hogy több vezető politikussal talá...
17:02 Augusztus 30, 2025
Politika 1171 1 хвилина

Trump elégedetlen Zelenszkij követeléseivel
Donald Trump amerikai elnök nem elégedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és az európai országok békeköveteléseivel – számol be a The Atlantic.
16:50 Augusztus 30, 2025
Politika 1575 1 хвилина

Bécs behívatta az orosz ügyvivőt
Az Ausztriát ért orosz fenyegetés miatt behívták Oroszország ügyvivőjét az osztrák külügyminisztériumba. A bécsi minisztérium Medvegyev kijelentéseit Ausztria belügyeibe való beavatkozásként utasította vissza.
16:32 Augusztus 30, 2025
Politika 809 1 хвилина

Svédország behívatta az orosz nagykövetet az Ukrajna elleni intenzív támadások miatt
Oroszország svédországi nagykövetét behívták a külügyminisztériumba az ukrán városok elleni orosz támadások miatt.
16:00 Augusztus 30, 2025
Politika 1232 1 хвилина

Trump visszavonta Kamala Harris titkosszolgálati védelmét
Donald Trump elrendelte Kamala Harris titkosszolgálati védelmének megszüntetését.
15:43 Augusztus 30, 2025
Politika 723 1 хвилина

Ukrán drónok miatt állt meg az élet egy orosz régióban
Ukrán dróntámadás ért egy Oroszország Volgográdi területén található vasútállomást, ami áramkimaradást és tüzet okozott – írja a Reuters.
12:10 Augusztus 4, 2025
Események 1117 1 хвилина

Durván megemelkedett a családon belüli erőszak áldozatainak száma Németországban
Emelkedett a családon belüli erőszak áldozatainak száma Németországban tavaly, egy rendőrségi adatok alapján összeállított és szombaton közzétett jelentés szerint csaknem 257 ezren voltak érintettek.
10:37 Augusztus 4, 2025
Események 1078 1 хвилина

Ártatlannak vallja magát a férfi, aki több mint 50 évvel ezelőtt megpróbálta elrabolni Anna hercegnőt Londonban
Ball 1974 márciusában támadta meg a hercegnő limuzinját London szívében.
21:21 Augusztus 3, 2025
Események 937 1 хвилина

Rendkívüli havazás Ausztráliában: áradások, áramkimaradások és egy eltűnt nő
Ausztrália keleti részén, Új-Dél-Walesben évtizedek óta nem látott havazás okoz fennakadásokat – helyenként 40 centiméteres hó hullott. A rendkívüli időjárás árvizeket és áramkimaradásokat idézett elő, a vihar következtében pedig egy autó elakadt,...
19:00 Augusztus 3, 2025
Események 1589 1 хвилина

Szabotázsra utaló jelek a német vasútnál: újabb károkat találtak
Németországban a rendőrség újabb rongálásokat fedezett fel azon a vasútvonalon, ahol a vonatközlekedést előző nap le kellett állítani egy feltételezett szabotázs miatt.
14:50 Augusztus 3, 2025
Események 949 1 хвилина

Hatszáz év után tört ki a kamcsatkai szupervulkán
Kamcsatka félszigetén Oroszországban kitört a Krasenyinnyikov. A két sztratovulkánból álló tűzhányó körülbelül hat évszázadig aludt korábban, mostani kitörése talán összefügg a térséget szerdán megrázó 8,8-as magnitúdójú földrengéssel.
14:09 Augusztus 3, 2025
Események 1001 1 хвилина

Hatalmas dróntámadás Szocsiban: tűz ütött ki egy olajbázison
Szocsi és a Krasznogordny régió szomszédos területeit augusztus 3-án éjjel több dróntámadás is érte. Szemtanúk szerint a városban tűz ütött ki egy olajbázison – írta a Kanal24 portál.
13:23 Augusztus 3, 2025
Események 1078 1 хвилина

Lengyelországban 40 kilogramm, mintegy 5 millió dollár értékű drogokat foglaltak le
A lengyel hatóságok 40 kilogramm kábítószert foglaltak le, amelynek értéke körülbelül 5,2 millió dollár.
12:33 Augusztus 3, 2025
Események 1055 1 хвилина

Letartóztattak egy volt szerb minisztert a 16 ember életét követelő újvidéki tragédia miatt
Tomislav Momirovic volt kereskedelmi minisztert, valamint további tíz gyanúsítottat pénteken tartóztattak le a múlt novemberi, 16 ember életét követelő újvidéki vasútállomás-tragédia kapcsán.
11:48 Augusztus 3, 2025
Események 875 1 хвилина

Földrengés károsította az orosz haditengerészet kamcsatkai tengeralattjáró-bázisát
Az orosz Csendes-óceáni Flotta kamcsatkai bázisa, ahol az orosz atomtengeralattjárók nagy része állomásozik, sérüléseket szenvedett a nemrégiben bekövetkezett földrengés és cunami következtében.
09:48 Augusztus 3, 2025
Események 1267 1 хвилина

A kínaiak elleni védekezés gyakorolja a tajvani hadsereg
Tajvan szerdán megkezdte éves hadgyakorlatát, amelynek célja a kínai inváziós fenyegetésekkel szembeni védekezés.
18:47 Július 10, 2025
Közélet 744 1 хвилина

Kárpátaljai gyerekek a Rákóczi Szövetség anyanyelvi táborában (videó)
1000 általános iskolás vesz részt a Kárpát-medencéből és a diaszpórából a Rákóczi Szövetség idei első összmagyar anyanyelvi táborában Sátoraljaújhelyen.
14:40 Július 10, 2025
Közélet 950 1 хвилина

Tajvan története legnagyobb katonai hadgyakorlatait tartja a Kína felől érkező fenyegetések közepette
Július 9-én, szerdán Tajvan megkezdte történetének legnagyobb szabású katonai hadgyakorlatait, amelyek célja az esetleges kínai invázió elleni védelemre való felkészülés.
10:00 Július 10, 2025
Közélet 933 1 хвилина

Leó pápa tárgyalásokat javasolt Oroszországgal a Zelenszkijjel tartott találkozóján
Volodimir Zelenszkij elnök szerdán a Vatikánban találkozott XIV. Leó pápával, akivel megvitatta az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokat.
18:00 Július 9, 2025
Közélet 3002 1 хвилина

A Kárpát-medence oda figyel Kárpátaljára (videó)
A kárpátaljai és a vajdasági magyar nemzetrészek különös sorsközösséget mutatnak, közös pont például a háborús pusztítás, amelyből a szerbiai magyarok mára megerősödtek, mondta a Rákóczi Szövetség által szervezett Nyári Szabadegyetemen Pásztor Bál...
17:25 Július 9, 2025
Közélet 1249 1 хвилина

Görögországban kötelező munkaszünetet vezettek be a 40 fokos hőség miatt
A rendkívüli hőség miatt a görög Munkaügyi Minisztérium kötelező munkaszünetet rendelt el azokban a térségekben, ahol a hőmérséklet várhatóan meghaladja a 40 Celsius-fokot – számolt be róla az AP hírügynökség.
13:30 Július 9, 2025
Közélet 1257 1 хвилина

Egy új, szokatlan tüneteket mutató Covid–19 törzs terjed Nagy-Britanniában
A Covid–19 egy új variánsa, a Stratus (XFG és XFG.3) terjed az Egyesült Királyságban, amely a megbetegedések 30%-át teszi ki, írta az Independent.
21:58 Július 8, 2025
Közélet 1814 1 хвилина

1 euróért vehetünk házat egy francia kisvárosban
Olaszország után a franciáknál is fillérekért juthatunk ingatlanhoz. A szélesebb körű, ötéves terv része, hogy megakadályozzák Ambert lakosságának fogyását.
11:11 Július 8, 2025
Közélet 784 1 хвилина

A vásárlók csúnyán megvezették a mesterséges intelligenciát
Bár sokan attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia (MI) elveszi az emberek munkáját, egy március–áprilisban készült kísérlet megmutatta, hogy az MI még egy automatát sem tud hiba nélkül működtetni.
22:10 Július 7, 2025
Közélet 851 1 хвилина

Oroszország titkosította az ország lakosságának számát
Az orosz hatóságok minden információt titkosítottak a lakosságról, kivéve két jelentéktelen mutatót, jegyzik meg a demográfusok.
17:52 Július 7, 2025
Közélet 1564 1 хвилина

Spanyolország és Portugália nagy részén helyreállt az áramszolgáltatás
Spanyolországban a tegnapi nagymértékű áramszünet után 99,16%-ra helyreállt az áramszolgáltatás.
17:50 Április 29, 2025
Gazdaság 1601 1 хвилина

Lettország új lőszergyárat épít
Lettországban, Iecava városában új nagykaliberű lőszergyár építése kezdődik meg 2025 második felében. A beruházást az állami tulajdonú Valsts aizsardzības korporācija (VAK) valósítja meg, és az üzem várhatóan 2025 őszén kezdi meg működését.
11:17 Április 29, 2025
Gazdaság 1681 1 хвилина

A Világbank 70 millió dollár értékben nyújt támogatást Ukrajnának
A Világbank 70 millió dolláros támogatást nyújt Ukrajnának az ukrán energiarendszer stabilitásának támogatására, jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.
13:10 Április 28, 2025
Gazdaság 1981 1 хвилина

Ismét felmentést kap az amerikai szankciók alól a szerb olajtársaság
A Gazprom Nyeft és a Gazprom többségi tulajdonában lévő szerb olajtársaság, a Naftna Industrija Srbije (NIS) immár harmadjára is felmentést kapott az amerikai szankciók alól – közölte szombaton Aleksandar Vucic szerb elnök.
15:21 Április 27, 2025
Gazdaság 2560 1 хвилина

A fegyverkezési láz kellős közepén csődbe ment egy német hadiipari cég
Mióta Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát, arról szólnak a hírek, hogy az európai országok drasztikusan emelik hadászati kiadásaikat, amiből profitálnak a hadiipari cégek. Ebben a környezetben ment csődbe egy német hadiipari vállalat, írja a ...
13:50 Április 27, 2025
Gazdaság 1360 1 хвилина

Az ENSZ csökkenti a belső menekültek segélyeit Ukrajnában, miután az USA leállított számos támogatási programot
Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége kénytelen volt csökkenteni a frontterületekről evakuált ukránoknak nyújtott segítséget, mert az Egyesült Államok leállította számos támogatási programját.
18:43 Április 26, 2025
Gazdaság 2233 1 хвилина

Árat emelt Louis Vuitton
Louis Vuitton megemelte táskái árát az USA-ban a Trump által kivetett vámok miatt.
14:34 Április 26, 2025
Gazdaság 1772 1 хвилина

Visszavonja Kína az amerikai félvezetőkre kivetett viszontvámokat
Peking visszavonta az amerikai mikrochipekre és egyéb félvezetőkre kivetett, 125 százalékos viszontvámokat. A kínai döntés azonban számos más műszaki terméket is érint.
12:30 Április 26, 2025
Gazdaság 2007 1 хвилина

1,1 százalékkal nőtt az orosz gazdaság
Némileg gyorsult az orosz ipari termelés növekedési üteme márciusban, a bővülés üteme azonban jócskán elmaradt a szakértők által várttól.
22:39 Április 25, 2025
Gazdaság 2292 1 хвилина

Az USA-ban egyidőben 12 állam perelte be a Trump-adminisztrációt a bevezetett vámok miatt
Az Egyesült Államokban 12 állam perelte be Donald Trump amerikai elnök kormányát az új vámok bevezetése miatt. Úgy vélik, hogy a vámtarifák emelése törvénysértő módon történt.
18:25 Április 25, 2025
Gazdaság 1417 1 хвилина

Az orosz és fehérorosz sportolók visszatérhetnek a vizes versenyekre
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) szigorú szabályok mellett az egyéni sportágakban jóváhagyta az orosz és fehérorosz versenyzők indulását semleges státuszban.
22:05 Szeptember 5, 2023
Sport 3769 1 хвилина

A NOB az orosz és fehérorosz sportolók visszaengedését javasolja a nemzetközi versenyekre
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt javasolja, hogy – semlegesként – engedjék vissza az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyekre. A jövő évi párizsi játékokkal kapcsolatban még elhalasztották a döntést.
18:05 Szeptember 5, 2023
Sport 3947 1 хвилина

A FIFA nem vesz tudomást az orosz válogatott meccseiről
Oroszországot a sportélet nagy részéből, így a labdarúgásból is száműzték. Ennek ellenére Moszkva próbál nemzetközi meccseket szervezni a válogatottjának, többek között Katarral is megmérkőznek majd. Ezek az orosz mérkőzések azonban nem számítanak...
12:03 Szeptember 5, 2023
Sport 3268 1 хвилина

Irán egy életre eltiltott egy súlyemelőt, mert kezet fogott egy izraeli sportolóval
A CNN jelentése szerint az IRNA iráni állami hírügynökség tett közzé szerdán egy videót, melyen a 36 éves súlyemelő bajnok Mostafa Rajaee kezet fog és fotózkodik az izraeli Maksim Svirskyvel a héten Lengyelországban megrendezett Súlyemelő Világbaj...
20:47 Szeptember 1, 2023
Sport 3107 1 хвилина

BL-sorsolás: egy csoportban a Bayern és a Manchester United
Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig a címvédő Manchester Cityvel is összekerült a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtöki sorsolásán.
21:19 Augusztus 31, 2023
Sport 3075 1 хвилина

A szeszélyes időjárás sem tudta megállítani, Verstappen nyert a Holland Nagydíjon
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a telt ház előtt rendezett Forma–1-es Holland Nagydíjat, melyet a szeszélyes időjárás tett izgalmassá.
22:33 Augusztus 27, 2023
Sport 2826 1 хвилина

Felfüggesztette a FIFA Luis Rubialest a botrányos csók miatt
Irene Montero spanyol esélyegyenlőségi miniszter éles kritikát fogalmazott meg Luis Rubiales-szel, a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnökével szemben, miután az a női labdarúgó világbajnokság döntőjét követő ünnepségen megcsókolta az egyik játékost, ...
20:51 Augusztus 26, 2023
Sport 5126 1 хвилина

Férfi nyerte a nők erőemelő versenyét
Nem az első eset, hogy olyan sportoló győzőtt, vagy ért el el kiemelkedő eredményt a nők mezőnyében, aki férfinek született. Alaposan felborzolta a kedélyeket Anne Andres, aki durván maga mögött hagyta a mezőnyt a kanadai erőemelő bajnokságon.
22:03 Augusztus 21, 2023
Sport 5919 1 хвилина

70 éves Nigel Mansell
Kedden ünnepelte a születésnapját a legendás autóversenyző, aki egyetlen Forma 1-es világbajnoki címét a Hungaroringen szerezte.
20:26 Augusztus 12, 2023
Sport 3582 1 хвилина

Tömegesen betegedtek meg az úszók a triatlon-világbajnokságon
Legalább 57 úszó kapott hasmenéssel és hányással járó betegséget a sunderlandi triatlon-világbajnokság nyíltvízi úszás szakasza után. A Guardian tudósítása szerint múlt hétvégén közel 2000 ember vett részt a versenyeken, az úszást pedig egy olyan ...
12:37 Augusztus 7, 2023
Sport 2814 1 хвилина

III. Harald az utolsó viking király, aki bejárta a világot Norvégiától az Eufráteszig, Kijevtől Angliáig
III. Harald norvég király, vagy ahogy a sagákban emlegették, Harald Hardrada (a neve „kemény uralkodót”, illetve „szigorú tanácsot” jelent) igazi viking volt. Életét kora ifjúságától kezdve az állandó harcok és a különböző hadi vállalkozások jelle...
15:11 Június 6, 2021
Történelem 8419 1 хвилина

Nyílhegyre bukkantak bibliai csata helyszínén
Gátnál, az ősi filiszteus városnál egy csontból készült nyílhegyre bukkantak – jelenti a Live Scienece. A nyilat a város védelmezői lőtték ki – vélik a régészek.
21:33 Június 4, 2021
Történelem 5338 1 хвилина

Új adatok kerültek elő Alderney náci koncentrációs táborairól
A brit sajtó által feltárt új levéltári adatok alapján az eddigieknél is sötétebb kép rajzolódik ki a brit fennhatóságú Csatorna-szigetek egyikén, Alderney-n létrehozott náci koncentrációs táborok történetéről.
20:20 Június 1, 2021
Történelem 5960 1 хвилина

A magyar származású Illy Ferenc, az olasz kávé királya, a vérbeli olasz eszpresszó atyja
Francesco Illy, vagyis Illy Ferenc – aki mindig büszke volt magyar gyökereire – igazi világmárkát épített, az Illycaffè ma is az egyik legnagyobb olasz kávébrand, amelyet a világon mindenhol ismernek.
21:29 Május 29, 2021
Történelem 9812 1 хвилина

Egyiptom: Sziklába vájt sírokkal teli temetőt fedeztek fel a régészek
Mintegy 250 sírt találtak a régészek egy domboldalba vájva Egyiptomban az Al-Hamidiyah temetőben. A nyughelyek közül némelyiket díszesen rendeztek el, míg másokat hieroglifák díszítenek. A temető Kairótól mintegy 386 kilométerre délkeletre fekszik...
22:21 Május 25, 2021
Történelem 7040 1 хвилина

Alapjaiban határozná meg a történetírást Aba Sámuel király sírhelyének megtalálása (videó)
Ha össze lehetne vetni archeogenetikai szempontból az Abák nemzetségét az Árpád-házi királyokéval, és beigazolódna a távoli rokonság, ezzel igazolódnának a krónikák feljegyzései, ami alapjaiban határozná meg a történetírást.
21:13 Május 24, 2021
Történelem 8630 1 хвилина

A világ egyik leghíresebb könyvtára volt a Mátyás királyé
A Bibliotheca Corviniana Hunyadi Mátyás híres budai könyvtára volt. Az ott őrzött, illetve onnan származó kódexek hagyományos elnevezése a corvinák.
15:01 Május 17, 2021
Történelem 17345 1 хвилина

Mexikóban azonosították a tarajos dinoszauruszok új faját
Mexikóban azután, hogy csaknem tíz éve megtalálták egy 72 millió éve fosszilizálódott egyed maradványait, azonosították a tarajos dinoszauruszok új faját – jelentette be a mexikói Országos Antropológiai és Történeti Intézet (INAH).
21:41 Május 16, 2021
Történelem 5411 1 хвилина

Meghatározták, mikor készülhetett az angliai óriás rajza
Régóta foglalkoztatja már a tudósokat a kérdés, hogy vajon mikor készülhetett az angliai Cerne Abbas-i óriás. Egy éves vizsgálat után meglett az eredmény.
22:29 Május 15, 2021
Történelem 4147 1 хвилина

Jeruzsálemben találták meg az aquincumi ókori bronzmécses párját (videó)
Egy közel kétezer éves, színházi maszkot ábrázoló bronzmécses vagy olajlámpás egyik felére bukkantak Jeruzsálemben. Különös egybeesés, hogy néhány évvel korábban Magyarországon is találtak egy nagyon hasonló dísztárgyat, és első ránézésre a két mé...
21:17 Május 11, 2021
Történelem 3702 1 хвилина
Kárpátalja
Híradó (2025.09.30) Esti hírek (videó)
22:05 Szeptember 30, 2025
Gombázás közben tévedt el egy férfi az Ungvári járásban
21:53 Szeptember 30, 2025
Kárpátalján lelepleztek egy embercsempészt
21:26 Szeptember 30, 2025
Egyetem lett a főiskola! (videó)
21:21 Szeptember 30, 2025
Hamis dokumentumokkal próbált átkelni egy férfi az ukrán–magyar határon
19:53 Szeptember 30, 2025
Több hír Kárpátaljáról Kiemelt téma
Ukrajna
Ukrajna 2025 végéig véget akar vetni a háborúnak, és készen áll bármilyen tárgyalásra – Szibiha
22:20 Szeptember 30, 2025
Híradó (2025.09.30) Esti hírek (videó)
22:05 Szeptember 30, 2025
Támadás érte Dnyiprót
21:00 Szeptember 30, 2025
Közüzemi adósságok: mennyivel tartoznak a háztartások, ez milyen kockázattal jár, és merre mozognak a tarifák?
20:10 Szeptember 30, 2025
Lengyelország letartóztatott egy ukrán férfit a 2022-es Északi Áramlat gázvezeték-robbanások ügyében
17:17 Szeptember 30, 2025
Több hír Ukrajnából A nap hírei
Világ
Orosz pénzből jóvátételi kölcsönt javasolt Ukrajnának Ursula von der Leyen
23:21 Szeptember 30, 2025
Rekordmagasságot ért el a várható élettartam az EU-ban
22:34 Szeptember 30, 2025
Donald Trump 100 százalékos vámot vet ki a nem Amerikában forgatott filmekre
22:25 Szeptember 30, 2025
Híradó (2025.09.30) Esti hírek (videó)
22:05 Szeptember 30, 2025
Az olajárak csökkennek az OPEC+ termelésnövelése miatt – Reuters
21:41 Szeptember 30, 2025
Több hír a világból